Az MLSZ által kiírt Futsal csarnok építésére irányuló kiválasztási eljárásában megvalósuló adatkezeléssel kapcsolatban
Adatkezelési Tájékoztató
az MLSZ által kiírt Futsal csarnok építésére irányuló kiválasztási eljárásában megvalósuló adatkezeléssel kapcsolatban
1. Hol találja az adatkezeléssel kapcsolatos információkat?
Az MLSZ a tájékoztatót a 2016/679 Európai Uniós Általános Adatvédelmi Rendelet (a továbbiakban: GDPR, vagy Rendelet) előírásai szerint készítette azzal a kifejezett céllal, hogy közérthető módon átláthatóvá tegye az adatkezelési műveleteket.
Jelen tájékoztató az adott adatkezeléssel kapcsolatos fő információkat (adatkezelés jogalapja, célja, kezelt adatok köre, időtartama és az Önt megillető jogok) tartalmazza, amelyet kiegészít az Adatkezeléssel kapcsolatos általános információk nevű dokumentum, amely kifejti az Ön jogait, azt, hogy hogyan tudja gyakorolni, az adatbiztonsággal kapcsolatos kötelezettségeket és a tájékoztató módosításának szabályait. Az Adatkezeléssel kapcsolatos általános információk nevű dokumentum itt érhető el.
A beléptetéssel, a mérkőzésen való részvétellel kapcsolatos egyéb adatkezelésekkel kapcsolatos tájékoztatást az MLSZ adatvédelem menüpontja alatt elérhető más tájékoztatói tartalmazzák.
2. Adatkezelési esetkör bemutatása és a kezelt adatok köre
2.1.Regisztráció a pályázati felületre
Adatkezelés tartalma és célja
MLSZ Futsal csarnok építésére vonatkozó projektet kíván megvalósítani a Nemzeti Sportügynökség Nonprofit Zrt. (a továbbiakban: NSÜ) közreműködésével.
A projekt keretében a palyazatok.mlsz.hu honlapon (a továbbiakban: Honlap) keresztül tud a megvalósításban közreműködni kívánó vállalkozás (a továbbiakban: Ajánlattevő) ajánlatot eljuttatni az MLSZ számára. Az NSÜ közreműködik ezek adminisztrációjában és a kiválasztási eljárás lebonyolításában.
A Honlapon az Ajánlattevőnek elsőként regisztrálnia kell az adott pályázathoz, majd ezt követően a pályázati felhívás szerint a Honlapon keresztül kell az ajánlatát az MLSZ számára elküldenie. A regisztráció tehát nem eredményez a Honlapra történő regisztrációt, hanem az Adatkezelő által kiírt pályázathoz való regisztrációt valósítja csak meg, a Honlapon keresztül meghirdetett más pályázaton való részvételi szándék ismételt regisztrációt követel meg.
A regisztráció érdekében az alábbi adatok kezelése valósul meg:
- regisztráló személy neve,
- regisztráló személy email címe, telefonszáma
- regisztráló személy által képviselt vállalkozás,
- regisztráló vállalkozás vezető tisztségviselőjének a neve.
A regisztráció célja, hogy a Honlapon a pályázati felhíváshoz ellenőrzött, azonosított hozzáférést biztosításon az MLSZ. A regisztráció még nem jelent ajánlattátelt a pályázatra vonatkozóan.
Adatkezelés jogalapja
Az adatkezelés jogalapja a Rendelet 6. cikk (1) bekezdés a) pontja alapján a regisztráló személy által adott önkéntes hozzájárulás.
Adatkezelés időtartama
A regisztráció során megadott adatokat a pályázat elbírálását követő 10 évig kezeli az MLSZ a látvány-csapatsport támogatását biztosító támogatási igazolás kiállításáról, felhasználásáról, a támogatás elszámolásának és ellenőrzésének, valamint visszafizetésének szabályairól szóló 107/2011. (VI. 30.) Korm. rendelet 12. § (1) bekezdése alapján, tekintve, hogy a pályázat keretében TAO támogatás kerül felhasználásra.
2.2. Pályázati felhívásban való részvétellel kapcsolatos adatkezelés
Adatkezelés tartalma és célja
A pályázatban való részvételhez a Honlapon keresztül fel kell tölteni a pályázati kiírás szerinti dokumentumokat és nyilatkozatokat, továbbá a Honlapon keresztül előzetes kérdéseket is el lehet küldeni az Adatkezelő számára.
Az adatkezelés során a pályázati kiírás során megjelölt dokumentumokban és nyilatkozatokban szereplő személyes adatok, továbbá az Ajánlattevő képviselőjének, kapcsolattartóinak az elérhetőségi adatainak (email cím, név, telefonszám) kezelése valósul meg.
Az adatkezelés célja a pályázati kiírás szerint a kivitelezésben közreműködő Ajánlattevő kiválasztása és a szakmai kapcsolattartás biztosítása.
Adatkezelés jogalapja
Az adatkezelés jogalapja az MLSZ-nek a Rendelet 6. cikk (1) bekezdés f) pontja alapján az ahhoz fűződő jogos érdeke, hogy a pályázatot el tudja bírálni és ehhez olyan információk álljanak rendelkezésre, amely az Ajánlattevő szakmai kompetenciáit (adott szakmai kompetencia igazolási kötelezettsége esetén) és egyéb, csak személyes adat megismerése útján igazolható jellemzőit igazolja.
A kapcsolattartói adatok kezelése esetén az adatkezelés jogalapja az MLSZ-nek a Rendelet 6. cikk (1) bekezdés f) pontja alapján az ahhoz fűződő jogos érdeke, hogy kapcsolatot tudjon tartani az Ajánlattevőkkel.
Adatkezelés időtartama
A regisztráció során megadott adatokat a pályázat elbírálását követő 10 évig kezeli Adatkezelő a látvány-csapatsport támogatását biztosító támogatási igazolás kiállításáról, felhasználásáról, a támogatás elszámolásának és ellenőrzésének, valamint visszafizetésének szabályairól szóló 107/2011. (VI. 30.) Korm. rendelet 12. § (1) bekezdése alapján, tekintve, hogy a pályázat keretében TAO támogatás kerül felhasználásra.
3. Adattovábbítás és adatfeldolgozás
A Honlapot a Magyar Labdarúgó Szövetség megbízásából a RelativeGroup Kft. (székhely: 2000 Szentendre, Tölgy utca 12.) üzemelteti, amely jelenti a Honlap elérhetőségének biztosítását és az esetleges hibajavítások kezelését.
A pályázatok adminisztratív kezelésében és elbírálásában az NSÜ jár el az MLSZ megbízása alapján.
NSÜ adatai:
székhely: Budapest, Petzvál József u. 31-33, 1119
email cím: info@nsu.hu
4. Az érintettet megillető jogok
A Rendelet alapján az érintetteket több jog is megillet (pl.: a tájékoztatás kérés joga, hozzáférés a személyes adatokhoz, törléshez és elfeledtetéshez való jog, korlátozáshoz való jog, hozzájárulás visszavonásának joga, felügyeleti hatósághoz és bírósághoz fordulás joga), azonban, hogy milyen jogot hogyan, és milyen adatkezelési jogalap esetében lehet gyakorolni, az Adatkezeléssel kapcsolatos általános információk nevű dokumentum tartalmazza.
A 16 év alatti kiskorú érintett helyett jogait törvényes képviselője gyakorolhatja, a 16 év feletti kiskorú érintett helyett jogait törvényes képviselője is gyakorolhatja.
A jogainak gyakorlásához szükséges űrlapokat itt érheti el.
A tájékoztató 2026. 03. 10. napjától hatályos, az archivált verziója a tájékoztató alatt, a letölthető dokumentumok között található.






